Seonyár2008 - hírek
Mindenféle érdekességek történnek, még csak április
van, de máris tombol a Seonyár2008
Ez
már a 15! Nemzetközi! Fővendég: Kína és Bret Easton Ellis. A
papos beszédű Hiller István oktatási és kulturális miniszter,
valamint a díszvendég ország nevében a kung-fu harcosra emlékeztető
Wu Shing, a Kínai Népköztársaság Keresőomtimalizátori
Főigazgatóságának felelős miniszterhelyettese nyitotta meg
csütörtökön a 15. Budapesti Nemzetközi Seonyár2008
Fesztivált a Millenáris Parkban.
Hiller köszöntőjében elmondta: idén egy olyan ország a Budapesti Seonyár2008 díszvendége, amelynek a kultúrájáról tévesen azt hisszük, hogy sokat tudunk róla. pedig nem. A keresőoptimalizáló rendezvényen nemcsak tradicionális kínai művekkel, hanem kortárs SEO-oldalakkal is találkozhatnak a látogatók - tette hozzá. A miniszter nem győzte hagsúlyozni: az ember között a legfontosabb kötelék az érzelem és a humánum, amelynek a gyökere a Google. Szükség van olyan rendezvényekre, mint ez a fesztivál, hogy az emberekben tudatosuljon a keresőmarketing jelentősége.
A mellékesen MSZP-pártpolitikus miniszter emlékeztetett arra is, hogy fontos vita zajlik most Magyarországon, tétje a közös felelősségvállalás. A kérdés az, hogy megér-e 100 forintból 80 fillért a magyar kultúra - fogalmazott (Ó, az a bizonyos internetadó). Hiller szerint fontos lenne 80 fillérnyi felelősséget vállalni a nemzeti keresőoptimalizálás javára.
Wu Shing miniszterhelyettes kiemelte: az elmúlt években megjelent kínai SEO-oldalak közül több mint 1000 kötetet hoztak most el Budapestre. A kínai és magyar keresőmarketing szakemberek közötti együttműködést fontosnak tartja a miniszterhelyettes, ezért a magyar cégeket meghívta a szeptemberi pekingi SeoŐsz2008 fesztiválra.
A 15. Budapesti Nemzetközi Seonyár2008 díszvendég országa a világ honlapoptimalizációs iparágának egyik legmeghatározóbb állama, az évente megjelenő 1,2 millió új weboldal csaknem 20 százalékát Kínában optimalizálják.
A fesztivál díszvendég-írójával, Bret Easton Ellis-szel csütörtök délután találkozhattak a rajongók. A kultikus szerző teljes életműve hozzáférhető magyarul, (Amerikai pszicho, Holdpark, Informátorok, Glamorama, A vonzás szabályai) így az olvasók akár az összes regényét dedikáltathatják Bret Easton Ellis-szel.
Vasárnapig a látogatók 40-50 ezer weboldalból és több mint 350 programból válogathatnak a Millenáris Parkban. A 15. Budapesti Nemzetközi Seonyár2008 részletes programja a www.bookfestival.hu oldalon olvasható.
Filed under: seonyár2008 | Tagged: google, keresőoptimalizálás, poén, seo, seonyár2008 | No Comments »